Barion Pixel

A lunczer pálinkaház

A vágyai hajtják előre az embert. A jóra törekvés, az alkotás vágya is ilyen. Gondolatok, ötletek születnek így, melyeket elhatározások, majd tettek követnek. Kisebb-nagyobb lépések, majd egy óriási ugrás. 

Így valósult meg a főzdénk, a Lunczer Pálinkaház.

Miképpen lehetne egy jóízű, zamatos pálinkát készíteni? Hogyan tehetném még jobbá? Csak a gyakorlat mutathatta meg  erre a jó megoldást. A gyümölcsökön és az erjesztési technikákon túl, meg kellett ismerni a lepárló gépet, meg kellett érteni az összefüggéseket. Szépen jöttek a válaszok, egyre magabiztosabbá tették az embert. De a válaszok még több kíváncsiságot ébresztettek fel, még több kérdésnek helyet csinálva. Még jobban, még jobbat volt a cél, már csak az utat kellett megtalálni hozzá. Meglett az is, egyenesen a Budapesti Corvinus Egyetem Pálinkamester szakára vezetett. Két év, mely alatt szerteágazó tudást, kollégákat, sőt, barátokat szerzett az ember. Innen már nem lépések következtek, hanem maga az óriási ugrás.

 2014-ben megalakult a Lunczer Pálinkaház Kft. és végre testet öltöttek a tervek, az elképzelések, megépült a főzde.  Egy ötlet, egy álomkép mindig olyan könnyed, egyszerűnek tűnő, de a valóság gyorsan bebizonyítja az ellenkezőjét. Két dolog segített mindig, hogy mégis sikerrel vegyük az akadályokat és haladhassunk előre. Az egyik a problémamegoldó, kreatív gondolkodásmód, míg a másik még ennél is fontosabb, a csapat. Az én csapatom a családom, ahol a cél közös, az elhivatottság erős és az összefogás biztonságot ad. A főzde mára szó szerint az életünk lett, párlatokkal álmodunk, gyümölcsökkel ébredünk. Minden cseppben ott vagyunk együtt, mindannyian. Rengeteg munka, tanulás és kísérletezgetés kellett ahhoz, hogy ma büszkén és elégedetten nyújthassunk egy poharat „Tessék, egy Lunczer, fogyaszd egészséggel!”.

Lunczer Attila
pálinkamester – ügyvezető

RÓLUNK / ARS POETICA

A lepárlás egy hatalmas játszótér felnőtteknek. Felnőtteknek, akik belül őrzik még a gyermeki huncutságot és kíváncsiságot. Mindkettő kell ahhoz, hogy valami újat, valami különlegeset hozzunk létre, mert mindenképpen ez a célunk! 

Pálinkáink kedvenc gyümölcseinkből készülnek, melyekhez minden évben keresünk valamilyen érdekességet, mert a pálinka sosem lehet unalmas. Mindig képes megújulni, megváltozni úgy, hogy értékéből, presztízséből nem veszít, mégis tudunk más szemmel nézni rá.

A természet csodálatos gyümölcsöket alkot, de a lehetőség ott van a kezünkben, hogy még egy kis csavart vigyünk az ízek, illatok, hangulatok nászába. Így születtek meg blendelt pálinkáink, melyekben két különböző gyümölcs osztozik a palackon a legnagyobb egyetértésben.

Kreatív énünk sosem nyugszik, keressük a harmóniát, a kiegyensúlyozott íz-, és illatvilágot. Hol erőt adunk mögé, hol zamatáradatot, de biztosak vagyunk benne, hogy kerek egésszé formálódnak.

Keressük az újabb kihívásokat, tekintetünk a gyümölcsökön túlra is szívesen elkalandozik. A gabonaszeszek egyszerű tisztasága, azok ezerféle díszíthetősége lenyűgöző. Selymes textúrákkal játszó vodka, vagy erdők-völgyek fűszereivel csábító gin, mindegy is, abban biztosak lehetünk, hogy ezek tiszta ízek, tiszta forrásból. Szó szerint, hiszen forrásvíz, gyökerek, virágok és bogyók adják hozzá javukat a Dunakanyar gyönyörű helyeiről. Tükörképeink ezek az italok, teletöltve tudásunkkal, személyiségünkkel, érzelmeinkkel.

Van amihez még ezen felül is kell egy rettentően drága, titkos hozzávaló, az idő. Sajátos időkapszuláinkba,  tölgyfa hordókba zárva várják párlataink, hogy nemes vonásaik kialakuljanak, elegancia és összhang járja át minden cseppjüket. Lehetnek gyümölcsből, vagy akár gabonából, mégis egy családba tartoznak, a Lunczer Spirit  családjába, annak minden egyedi vonásával.

Bármit alkotunk, bármit kóstolunk, egy a fontos, legyen meg bennü(n)k a spiritusz!