Ismerd meg a pálinka gyümölcsét, az őszibarackot!

Az őszibarack hazájának sokáig Perzsiát tartották, ezt őrzi a mai napig is a latin neve a Prunus persica. A legkorábbi írásos emlékek szerint viszont Krisztus előtt öt évszázaddal már fellelhető volt Kínában is, így valószínűsíthető, hogy onnan származik.

Neve megtévesztő, hiszen nem ősszel, hanem nyáron, június-július idején szedhető a gyümölcs. Természetesen ez már inkább napjainkra jellemző a modernebb nemesítések és a mutációk okozta korábbi érésidő miatt, annak idején valóban ősszel szüretelték. Kínából indulva Arábia, Mezopotámia után elérkezett Egyiptomba is. A Római Birodalomba kerülve már öt fajtáját különböztették meg. Az évszázadok során egyre népszerűbbé vált Európában is, a XVI. századtól Franciaország lett a termesztés központja a kontinensen.

Az őszibarack az enyhébb éghajlatot kedveli, legeredményesebben a kiemelkedően jó szőlőtermő vidékeken termeszthető. Az itthoni körülmények között a budai hegyekben, a Balaton-felvidéken és a Mecsek déli oldalán képesek még a késői fajták is szépen beérni. Ültetvényének telepítésénél figyelembe kell venni a korábbi telepítéseket, mivel az őszibarack nagyon érzékeny az úgynevezett talajuntságra, ami miatt a fa nagyon legyengül, beteges lesz és ez természetesen kihatással van a termésre is. Jellemzően ez akkor következik be, amikor más csonthéjasok voltak a termőterületen ezt megelőzően. Ilyen esetben legalább 4-5 évig pihentetik és gondosan trágyázzák a talajt.

Lédús, frissítő hatású gyümölcs, nagyon kellemes könnyed zamatokkal. Élénk, rózsaszín virágai varázslatosak, megkapóan szép látványt nyújtanak sok száz fán egyszerre látva. Gyümölcse a hosszú élet és a halhatatlanság szimbóluma, a taoista legendák szerint Xivangmu kertjében nőttek a halhatatlanság barackfái, melyek csak 3000 évente teremtek. A barackvirág szirmai, melyek oly könnyedén tovaszállnak már egy kis szél hatására is, jelképezték a tovasuhanó ifjú éveket.

Közvetve ugyan, de az őszibarack is része lett a kosárlabda sport megszületésének. 1891 decemberében egy James Naismith nevű amerikai úriember két őszibarackos kosarat felszögezett egy pálya két végére, ezzel alapjaiban megváltoztatva a labdasportok addigi szabályait.

Kínálatunkban az alábbiakban találkozhatsz még az őszibarackkal:

  • lunczer prémium őszibarack pálinka
    Prémium őszibarack pálinka
error: Védett tartalom! Szerzői jog védi! Bármi nemű másolása jogi következménnyel jár!